Hangonyi Zöldmező Vadásztársaság,Vadász-blog.

2015. július 15., szerda

Az egytőrű vitéz

Sok érdekes kérdést vethet fel ez a különleges őztrófea. Hogyan tudta megvédeni területét ez az egy agancsszárral rendelkező őzbak a vetélytársaival szemben? Szerencséje volt, hogy eddigi élete folyamán nem hozta őt össze a sors egy vehemens kihívóval, és ezidáig életben maradt. Sok kérdést lehetne még feltenni, bár azt gondolom legtöbbje megválaszolatlan maradna, s ez bizonyítja a természet kiismerhetetlenségét.

Örömmel tölt el, hogy egy ilyen szép trófeához tudtam hozzájuttatni Édesapámat, akivel együtt indultunk egy meleg, sivatagi forróságot idéző nap délutánján őzbakvadászatra. A les felé vaddal nem találkoztunk, csak a vérszívók serege ostromolta testünk szabadon maradt felületeit. Szinte méhrajként vettek körül minket, s teljesen beborították ruháinkat. Nehéz ilyenkor a hangtalan cserkelés, de hát ettől szép, izgalmas és kihívásokkal teli a vadászat, hogy nehéz körülmények között kell a vad közelébe lopózni, vagy a lest megközelíteni. Ez és még számtalan momentum teszi felejthetetlenné és értékessé a trófeát.

Erre az őzbakvadászatra őzhívó sípokat is hoztam magammal, egyfajta próba-szerencse alapon. Meglepő módon bevált, bár még kicsit koraink gondoltam a dolgot. Az őzbakot fülének oly kedves, vágyakozó suta hangja előcsalta, hűs fekvőhelyéről. Semmi sem bizonyítja jobban azt, hogy a vadászathoz szerencse is kell, mint az, hogy a bak pontosan a lessel szemben állt meg. Két kökénybokor közül kémlelte a hang forrását. Közel volt, s így szabad szemmel is jól látható volt, hogy őszes fejét csupán egy kis szár díszíti.

Édesapám elbírálta, ő puskára én pedig keresőre cseréltem a sípot, mindezt persze nagyon óvatosan, szinte lassított felvételként kellett megtennünk, nehogy elugrasszuk a "becsapott" bakot. Nem tudom mennyi ideje állt már velünk szemben a bak, mikor végre oldalt fordult, s elkezdte legelni a kökénybokor ágának friss hajtásait. Ekkor érte a lövés, melynek következtében azonnal tűzbe rogyott, s többet nem mozdult. Csend borította be a tájat, nem mozdult semmi. Pár másodperces néma csenddel búcsúztatta a természet, az "egyszarvú" bakot.

Természetesen az örömöm leírhatatlan volt, hogy ismét Édesapámmal vadászhattam, és egy remek bakot lőhettünk közösen. Remélem a következőt is együtt lőhetjük.

Tisztelet a vadnak, Üdv a vadásznak.

Tengely Péter