Vadásztörténetek

Vadásztörténetek

Vaddisznósors

Lassan csendesedett az erdő, a favágók nappali munkája után. Velejárója ez az októberi erdőnek. A láncfűrészek zúgása, a fejszék szorgos csattogása. Jól ismerik e zajokat már a vadak is, s talán ezért járnak oly zavartalanul megszokott csapásaikon. 

Cserkelve haladtunk Édesapámmal a sáros, csúszós erdei úton. Vad jelenléte biztosra vehető volt, a megszámolhatatlan sárba hagyott nyomról és a területet behálózó csapásokból. Megannyi apró zajra kaptam szememhez a távcsövet, s kémleltem a zaj forrását, hátha megpillantom okozóját. Jól tudja minden vadász, milyen hangos tud lenni ilyenkor egy-egy lehulló ág, makk és a felrepülő madár.  Hopp amott ni, gondolatomból egy derék őzbak mozdít ki. Megáll a takarást elérve, az aljnövényzetből csak szép agancsos feje látszik ki, fürkésző tekintetét ránk veti. Farkasszemet nézünk egy pillanatra egymással, majd tovább szökken. Szerencsénkre ilyenkor szokásos riasztó hangját nem hallatja most. Tovább indulunk, immár egy nagy hegy oldalán felfelé a gerinc irányába, Felérve a látvány csodaszép. Az őszi erdő minden színvilága megmutatkozik. A nap sugarai utolsó rohamot indítanak, hogy betörjenek a zárt lobú bükkösbe, mielőtt végleg átadják magukat a sötétségnek. Lelki szemeimmel odaképzelem a vadakat is-"Hallod? "- kérdezte Édesapám,- " Hallottam"- feleltem neki. Hát hogyne hallottam volna ebbe a fene nagy csendességbe. Szarvasbika kezdett bele újabb szonettjébe, már a vége felé járhat, talán az utolsó strófákat keresi még. Öblös mély hangján szépen szól a darab, messze van, így hát csak gyönyörködünk az előadásba. Megroppan az ág, társaságunk érkezett, disznókonda is megmászta a meredek hegyoldalt. Makkozni jöttek, turkálásba kezd az élenjáró, s ez meghozza a többiek bizalmát is. Megfeledkezve óvatosságukról szépen közelednek felénk. Már látom édesapámon, szálkeresztben van az egyik süldő, kattan a biztosító, lövés dördül. Nekiiramodik a konda, csörög az avar. Pár perc nyugalom, hagy érjen át az örök vadászmezőkre a süldő. Mikor már hozzá érünk, szemei megüvegesednek, utolsó falat következik, és a véres töret. Gratulálok még egyszer Édesapámnak, és örülök, hogy újra közösen lehettünk egy felejthetetlen élmény részesei.

Vadászszerencse

Mint mindenhez az életben a vadászathoz is kell egy nagy adag szerencse. Kell, hogy jókor jó helyen legyen az ember. 

Így voltunk ezzel mi is. Hajnali vadászatra indultunk, s bár megkésve érkeztünk a területre, nem gondoltuk volna, ilyen hamar vadba botlunk, szinte szó szerint. Alig hagytuk el még az autót, talán ha 5 perc eltel azóta, máris egy szarvasrudlit vettünk észre, amint békésen, semmitől sem zavartatva magukat legelésznek. A nem várt esemény kissé meg is lepett minket, s gyors tanakodás után a csapat legkisebb borjára esett a választásunk. Célzás és lövés következett. Megriadva a csapat a menedéket jelentő sűrű felé vette az irányt, a borjút még vitte az ösztöne, de mozgása koordinálatlan volt, elmaradt a többitől még pár másodperc és vége. Élettelenül esik össze. Hozzáérve egy kis időt töltünk felette, jár neki a Tisztelet, az utolsó falat. Ez a vadászat is bizonyítja, hogy nem lehet sosem kiszámítani, mivel hoz össze minket a Teremtő. Gratulálok Édesapámnak, Tisztelet a Vadnak, Üdv a Vadásznak.

Tengely Péter

Gimszarvas bikák 2014.

Az első gimszarvas bikák 2013.